Pekándió


Carya illinoinensis – Pekándió


Jelenlegi
tudományos nevét több alkalommal is Carya illinoensis-re akarták változtatni,
pl. az 1969-es és az 1989-es nemzetközi botanikai kongresszuson is. Manapság mindkét
írásmód használatos.Régi
nevei: Juglans illinoensis, Carya pecan, Carya olivaeformis, Hicoria pecan. Amerikai
diónak is hívják (nogal americano), illinoisi diónak is (illinois nut), puhahéjú
diónak is (soft shelled hickory).Az
USA déli részéből származik, úgy mondják, a Mississippi és mellékfolyói mentén
nagy területű őshazája van. Elszórt természetes előfordulása délnyugaton Mexikóig
terjed. Elterjedten termesztik. Mint említettem, az USA-ban az éves termésmennyiség
mintegy 125.000 t. Nagy termelők ezen kívül Izrael, a Dél-Afrikai Köztársaság,
Ausztrália, Egyiptom, Peru, Argentina és Brazília. Gazdasági jelentősége miatt
részletesebben foglalkozom vele.A
pekándió közel 34 millió éve önálló faj.A
pekándió elterjedtsége az emberi tevékenységgel kapcsolatos. I.e. 7000 körüli
ásatásokban még nem mutatható ki az emberi maradványok körül, de i.e. 6100-ból
már igen (Baker-barlang, Texas), folyamatosan i.e. 3000-ig.Mexikóban,
Zaachila-ban, amely az olmékok vallási és világi központja volt, szintén megtalálták
az ásatások során.A
Kolumbusz előtti indiánok számára a pekándió fontos téli élelemforrás volt. Úgy
a vándorló törzsek, mint a letelepültek tudatosan terjesztették a pekándiót. Ma
már evidenciának számít régészeti körökben, hogy az északamerikai kontinensen
az emberi településnyomoknál mindig találni pekándió-maradványokat.Amerikában
már az első európai telepesek elkezdték a jobban termő, kedvezőbb tulajdonságú
pekándió-fák kiválogatását. Azóta is a hivatalosan elismert mintegy 1000 fajta
többségét amatőr kertészek állították elő.Feljegyezték,
hogy Thomas Jefferson elnök Monticello-ban 1780-ban ültetett pekándiót, ami 1801-ben
kezdett teremni.Oszlopos,
terebélyes alkatú, 30 m-re (van, aki azt mondja, 60 m-re is) megnövő lombhullató
fa. A legnagyobb fák átmérője 3,5 m lehet, és széles gömbkoronát nevelnek.A pekándió
kérge ha sima, szürke. Van laza kérgű is, színe lehet gesztenyebarna, piros csíkokkal
színezve, vastag, barázdált, bordázott pl. ilyen a Stuart fajta kérge. A laza
kéreg tele van áttelelő rovarokkal, gombákkal. Ez kedvezőtlen. A kéreg nem hámló.Kérge:

Gyökérzónája
a lombkorona átmérőjének kétszeresét is eléri.Fiatal
hajtása sima, de lehet pirosas szőrzete is, és gyakran vannak hosszúkás, narancsszínű
lenticellái.

Rügye:

Rügyeit
hengeresnek mondják. Gyakran hiányzik az igazi csúcsrügy. Rügypikkelyei nem fedik
át egymást.

Levele:

Levelei
szárnyasak, változó számúak, 30-50 cm-esek. Az első éves csemete
egyszerű leveleket hoz, a későbbiekben az összetett levelek levélkéinek
száma 9-11-17, legfeljebb 23. A levélkék száma sok tényezőtől függ. A
levélkék keskenyek, hosszúkásak, kihegyesedők, szélük kétszeresen
fogazott, sarlósak, visszahajló csúcsúak, sötétzöldek. Hosszuk 10-20,
szélességük 2,5-7,5 cm. Alakjuk a levélen belül is változhat. A csúcsi
levélke hiányozhat. A levélkék alapi része legömbölyített lehet. A
levelek fonákja valamivel világosabb.A levelek fonákján mikroszkóppal
pikkelyeket és szőröket lehet látni. Részletesebb vizsgálatok
kiderítették, hogy a pikkelyek színe nagyságuktól függ.A pekándió
fotoszintézisét vizsgálva megállapították, hogy a fotoszintézis
intenzitása a termés nagyságától függ. Termő években (és a termő
vesszőkön) szemben a nem termőkkel, a szintetizált szerves anyagok
mennyisége jóval nagyobb.Nővirágai füzérben helyezkednek el, aprók,
jelentéktelenek, sárgák. Barkái sárgászöldek, 7-8 cm-esek, lecsüngők, a
vesszőn az előző évi levelek helyén nyílnak. A virágok tavasz végén,
nyár elején nyílnak. Mint a közönséges diónak, a pekándiónak is megvan
az a tulajdonsága, hogy az utódok változatossága, életképessége
érdekében ugyanazon fán eltérő időben nyílnak a hím- és nővirágok,
kiküszöbölve az önbeporzást, biztosítva az utódok sokféleségét. A
pekándió fák többségén a nővirágok nyílnak előbb. Ez a hím-előző
tulajdonság genetikailag domináns, a nő-előző virágnyílási formával
szemben.

A
pekándió tavaszi kihajtása:

Nővirág-füzére:

Termését
3-11 db-os fürtben hozza.

A
szív alakú, mintegy 4 mm vastag zöld szárnyas burok éréskor négy részre hasad,
a vékony, hosszúkás, feketével díszített barna ovális csonthéjban (keresztmetszete
kör alakú) vörösbarna színű, kellemes ízű, ehető, magas olajtartalmú, értékes
tápanyagokat tartalmazó bél van.

Érésben:

Diója,
dióbele a legjobb a hikoridiók közül.A
pekándió bele és a belőle darált pekánliszt:

100
g pekándió-bél 590-720 kcal energiát hordoz. Beltartalma – mondhatni – ugyanolyan
értékes, mint a mi diónké. Koleszterint a pekándió bele se tartalmaz, de fólsavat
igen.

Összetétele:

olaj
73-75 %
fehérje 9,5-9,7 %
szénhidrát 13,5-15,0 %
rost 2,3-2,4 %
ásványi
anyag 1,6-1,7 %. Ezen belül kalcium, foszfor, vas, cink és kálium tartalma emelendő
ki.
A, B-1, B-2, B-3, B-6, C- és E-vitamin tartalma jelentős.
Fólsavat
is tartalmaz.
Olajában a palmitinsav aránya 3,3-7,0 %, sztearinsav 1,0-5,5
%, olajsav 51-88 %, linolsav 14-38 %, linolénsav 1-2 %.

A
pekándióbél íze édesebb, teltebb, aromásabb még a közönséges dióhoz viszonyítva
is.A
pekándió olaja aranysárga, enyhén borostyán árnyalatú, íze telt, lágy, nagyon
ízletes. Édesebb a közönséges dió olajánál, nagyon jól harmonizál a gyümölcsecetek
ízével. Rizs, kukorica és búzaliszt alapú ételekhez jól megy, sajtokhoz, gombákhoz
is.Elterjedt csemegedió. Közönséges dió vagy mogyoró helyett szokták használni süteményekben.A pekándió
a régi indiánok megbecsült élelmiszere volt. A dióból a cherokee-k "ga-nv-sti"
nevű, általuk igen kedvelt italt is készítettek.Olaját
régebben szezonálisan fogyasztották, manapság kozmetikai cikkek készítésére is
használatos.

Pekándiós
süteményreceptről már volt szó, de itt is mutatok néhány képet.

Kandírozott
pekándióbél:

Pekándióból
készült édesség Mexikóból:

Pekándióból
készült sütemény Kanadából:

És
az Egyesült Államokból:

Terméséből
fűszeres dió készíthető, mint már korábban említettem.A
dióhéj főzete összehúzó hatású (asztringens) gyógytea.Termeszthető-e
nálunk a pekándió?Hogyne!
Később erről is lesz szó.


Carya kweichowensis

Írják
Carya tsingiana-nak, vagy tsingii-nek is.Kínai
neve sun-csing. Vagy gui zhou shan he tao.Kína
hegyes déli tartományaiban, Jünnanban és Kujcsouban a hegyeken él, ritkás erdők
lakója.10-15-20
m magas fa. Kérge sötétszürke.Fiatal
hajtása, kifejletlen levelei jellemző barnásfekete színűek.Szárnyasan
összetett levele 11-20 cm hosszú, átlag 9 hosszúkás, ovális, épszélű levélkéből
áll. Színük fényesen csillogó zöld, fonákjuk világoszöld.Korán,
március-áprilisban virágzik.Termése
októberben érik, nyomott gömbalakú, 2-2,5 cm-es, bár leírtak nagyobbat is. A terméshéj
2,5 mm vastag. A dió négyrekeszű.


Carya laciniosa – Héjas kérgű hikori (kagylóskérgű
vagy királyhikori)

Közönséges
amerikai neve shellbark hickory. Nagy-, nyugati, király-hikorinak is hívják.Észak-Amerika
középső részéről származik, kultúrnövény. Természetes körülmények között pedig
tölgyerdőkben fordul elő.A
mély termőrétegű, nyirkos, jó tápanyag-ellátottságú talajokat kedveli, de gyengébb
talajon is megél.Bozontos kérge ugyanúgy lemezesen hámlik, mint a C. ovataé, de fái kisebbek, mint
azé. Jól elkülöníthető viszont nagyon nagy rügyei, erős, barnássárga vesszői és
igen vastag (kb. 1 cm) kopáncsa által.Levele
a mi diónk levelére hasonlít azzal az eltéréssel, hogy a csúcsi három levélke
közel ered, vagyis a csúcsi levélkének nincs levélnyele, és természetesen a levélkék
alapja megnyúlt.Diója
nagy, vastaghéjú (kb. 4 mm), lapított, négyszögletes alakú, krémszínű. Dióbele
hasonlít a C. ovata belére. Finom minőségűnek tartják, a kereskedelemben is kapható.
Már a régi indiánok is fogyasztották, erjesztéssel a „powcohiccori” nevű italt
készítették belőle.

Termesztés
alatt álló, jelenleg is szaporított fajtái:

Big
Cypress. 1985-ben került elismerésre. Charles Spurgeon szelektálta. (Ez a legjobb,
ami mondható róla.)
Chetopa. 1990-es elismerésű fajta. Termékeny, megbízhatóan
termő fajta. Diója könnyen törhető, a dióbél jóízű.
Daulton. 1987-es. Életerejével,
növekedésével kitűnő fajta. Különlegesen vastag vesszőket, nagy leveleket, nagyméretű
diót produkál.
Dewey Moore. 1990-es. Al Cox talált rá. Délebbi vidékre való.
Igen vékony héjú diókat terem, amelyek könnyen törhetők.
Fayette. 1932-es.
Fayette Etter ismertette el. Öntermékeny. Diói nagyok, vékony héjúak. A dióbél
aránya 33 %. Henning. Erős növekedésű fajta, nagy, szép dióval. Henry.
Korán termőre fordul. Diói igen nagyok, jól törhetők. Keystone. 1955-ös. Fayette
Etter nemesítése. Rendszeresen terem. A legjobban törhető, töréskor a héj leválik
a bélről. Lindauer. Igen jól termő, nagy diókat termő fajta. Betegségellenálló.
A dióhéj vastagsága közepes, a dióbél felesen nyerhető ki. Nieman. Jól termő,
nagy diókat termő fajta. Diója vastag héjú, mégis jól törhető.
Nook. 1990-es.
Nagy diója van, vastag héjjal. Preston. E. Ulrich szelekciója. Erős növekedésű,
rendszeresen termő, korai érésű fajta.
Selbers. Bár rövid tenyészidejű, rendszeresen
és bőven terem. Diói 2,5-4 cm-esek, kiválóan törhetők. A Ross és a Scholl
fajtákat hideg éghajlatra ajánlják.Szaporítás
alatt állnak még a következő laciniosa-fajták is: Bradley, Brouse, Chetopa, Dewey
Moore, Ellison 1, Florin Smith, Hoagland, Lebanon, Mackinaw, Nook, Stephens és
végül Villa Ridge.Fájából
mezőgazdasági szerárukat, kéziszerszámokat készítenek, továbbá eltüzelik.

Értékesebb
diótermő egyedeinek kiválogatása során a nagyobb diójú példányokat tekintették
hasznosabbaknak, a szelekció a dióméretre irányult. Jelenleg több, mint 40 kiválogatott
fajtáját ismerik, a legtöbb Iowa és Pennsylvania államokból származik. Talán a
Henry a legismertebb közülük, amelynek diója 30 g körüli, súlyra kétszerese az
általános közönséges dió fajtáknak. Bár héja vastag, nem törik nehezen. Egy másik,
termékeny fajtája a Fayette.Pekán-hibridjét
már említettem, a bozontos kérgű hikorival létrehozott hibridje a C. x dunbarii.
Ennek elismert fajtái az Abundance és a Welker.A
Carya ovata egyik fajtájáról, a Mitch Russell-ről azt állítják, hogy a Carya laciniosa
hibridje.


Carya myristiciformis – Szerecsendió-hikori

Amerikai
köznapi neve nutmeg hickory. Úgy is ismerik, mint keserű vízi hikoridió (bitter
water hickory).Az
USA délkeleti részén él, szétszórtan. A nyirkos, gazdag talajokat szereti. Vegyes
tölgyerdőkben fordul elő. Állománya csekély, védelemre szorul.Az
egyik legkönnyebben felismerhető Carya-faj. Fiatal hajtásai tavasszal ezüstös
színűek, és egy fémes csillogás megmarad rajtuk az egész szezonban. Csúcsrügyei
mintegy félcentiméteresek, teltek, gyakran aranyszínűek. A ragyogást okozó pikkelyek
a levél fonákján is megtalálhatók, a szezon folyamán ezüstről bronzra vagy aranyra
váltva. A levél felső felülete ezüstös zöld.Mindezek
hatásaként a leglátványosabb hikorifaj.

Alkata
és kérge:

A
fák jellemzően egytörzsűek, közepes méretűek, a kifejlett fák mintegy 60 cm törzsátmérőjűek.
Kérge lemezekben válik le.

Levele:

Pikkelyek
a levél fonákján:

A
levélkék száma változatos, 5-11.Gyümölcse
gömbszerű. Vörösbarna, ezüstös csíkokkal. A szerecsendióra hasonlít (Myristica
fragans). Kopáncsa 2 mm vékony, a varratok az alaptól a csúcsig érnek. Nagyon
vastag héjú, ezért a régi indiánok is csak néha ették meg.

Diója:

A
faanyagnak termelt fák éves törzsátmérő-vastagodása csak mintegy 3/4-e a pekándióénak.
De ha pekándiót szerecsendió alanyon nevelünk faanyagnak, a vastagodás a közönséges
pekándióénak a kétszerese.

 


Carya ovalis – Ovális hikoridió

Vagy
laza kérgű hikori. Vagy vörös (red) hikori.Észak-amerikai.
Élőhelye részben a kerek hikorival azonos, de az elterjedési területen belül a
szárazabb részeket foglalja el.Levélkéi
ugyanúgy kerekdedek, mint a kerek hikori levélkéi, de rendszerint nem öt, hanem
hét levélke alkot egy levelet.Az
idősebb fák kérge szalagokban hullik.Kopáncsos
termése szemölcsös, gyakran némileg szárnyas. A kopáncs leválik. Diói kicsik,
az indiánok alkalomszerűen fogyasztották.Termő
hajtása:

Termése:

1929-ben
két nemesített fajtáját ismerték el, a Green és a Huff fajtákat. Hibridjét már
említettem.

 


Carya ovata – Fehér hikoridió (vagy foszlóskérgű
hikoridió
)


Másként
bozontos kérgű (shagbark), pikkelyes kérgű (scalybark), piros szívű (red heart),
fehér (white), vagy felföldi (upland) hikori.Nagy
kiterjedésű élőhelye az USA keleti felét foglalja el, Kanadába, Mexikóba is átnyúlik.
Diójáért termesztik is az USA-ban. Nyirkos öntéstalajokon érzi igazán otthon magát.
Többféle tölgyerdőnek is természetes erdőalkotó fája.Oszlopos,
terebélyes, 30 m-re, esetleg 45 m-re megnövő lombhullató fa. Kérge fiatalon világosszürke,
barna, sima, idővel hosszában lemezesen, bozontosan hámlik, gyakran a tönkig lehajlik.

Fiatal
kérge:

Fejlettkori
kérge:

Időskori
kérge:

Törzse:

Ága,
lombja:

Hajtásai,
fiatalabb ágai erősek. Zöldes, pirosas, narancsos barnák. Szárazan megtartják
színüket, vagy feketére száradnak. Csúcsrügyei sötétbarnák-feketék, oválisak,
6-18 mm-esek.Levelei
szárnyasak, 30-60 cm-esek. 3-7, rendszerint öt, kihegyesedő, 20 cm-nyi hosszú,
finomabban-durvábban fogazott levélkéből összetettek. A levélkék közül a csúcsi
levélke a legnagyobb. A levélkéken bojtos, csomós szőrök találhatók. A levelek
sárgászöldek, ősszel aranysárgára és barnára színeződnek. Rügyeiket télen vastag,
sötét, csúcsuknál elálló rügypikkelyek fedik. A rügyeket könnycsepp-alakúnak mondják,
akik ismerik.

Levele:

Porzós
virágai sárgászöld, kb. 13 cm-es, lecsüngő barkák, nővirágai aprók, kevéssé feltűnőek,
szintén barkavirágzatot alkotnak, a hajtások végén. A virágok tavasz végén, nyár
elején nyílnak.

Három
kép a barkavirágzatú porzókról:

Burkos
termése:

Termése
6 cm-es zöld burokban levő, ovális, ellipszoid, nyomott, vagy négyszögletű, kemény
héjú diótermés, fehér béllel. A kopáncs 4-5 mm vastag, a legvastagabb a Carya-fajok
között, éréskor 4 részre hasad. A dió barna, piros-barna, a varratok simák. Héja
vastag.Dióbele
ehető, édes, jóízű. A kereskedelemben ez a közönséges hikoridió.Észak-Amerika
keleti részéről származik, nyirkos erdőkben, völgyekben él. Kultúrfaj. 130 nevesített,
elismert fajtája van, de többségét nem termesztik.Termesztéséhez
igen nagy, 15×15 m-es térállás szükséges.A
termesztés során a nagyobb dióméretű példányokat tekintik értékesebbnek, a faj
szelekciója erre irányult.

Néhány
elismert fajtája:

Abundance.
1947-ben elismert fajta, Fayette Etter nevéhez fűződik a feltalálása. A dió átlagos
súlya 7 g. Vékony héjú, jól törhető, 40 % bélarányú. Anthony. Illinoisban
ajánlják telepítésre, hidegtűrő. Grainger. 1935-ös elismerésű. Jól terem.
Diója nagy, 10 g-os, vékony héjú, jó bélarányú. Harold. Hidegtűrő, Illinoisban
ajánlják telepítésre. Mitch Russel. Új, 1995-ös fajta. Fred Blankenship nemesítése.
Diója nagyméretű, a bél a héjat jól kitölti. (Nem kizárt, hogy a Carya laciniosa
hibridje.) Retzer. Illinoisban ajánlják telepítésre, hidegtűrő. Seas.
Charles Thatcher nemesítése. Az egyik legjobb fajta. Diói 7-8 g-osak, 40-45 %
bélaránnyal. Silvis 303. Ray Silvis nemesítése. Öntermékeny, jól termő fajta.
Diói nagyok, kerekek, 8 g-osak, vékony héjúak. A bél jó minőségű, aránya 45 %.
Walters. 1980-as. Igen nagy diója van, ami jól törhető.
Weschke Fayette.
1928-as elismertségű fajta. Hideg éghajlatra való, korán termőre forduló, rendszeresen
termő fajta. Diója jól törhető, a dióbél aránya 53 %, a bél felesen nyerhető ki.
Wilcox. Korán termőre forduló fajta, 1934-ből. Az egyik legjobban termő fajta.
Nőelőző virágzású. Diói közepes nagyságúak, átlagosan 4,9 g-osak. a dióbél aránya
41 %, a bél felesen nyerhető ki. Wilmoth. 1978-as. Leslie Wilmoth szelektálta
ki vegyes magonc-állományból. Kiválóan vékony héjú, magas bélarányú, világos,
jóízű dióbelű fajta.Wurth. 1978-as. Erős növekedésű, betegségellenálló, jól
termő fajta. Diója nagy, csúcsos, vékony héjú. Dióbele felesen nyerhető ki. Yoder.
Rendszeresen bőven terem, nagy méretű (8,5 g-os) diókat. A diók vékony héjúak,
jól törhetők, feles bél nyerhető ki belőlük. Szaporítás alatt állnak még a
Bridgewater, Cedar Rapids, Davis, Etter, Fat Boy, Felger, Fox, Grainger, Porter,
Roof, Sauber, Walters fajták is. Remélem, hallunk majd róluk.

Egy
temetői díszfa példánya:

Fája
a legértékesebb hikori-keményfa. Lovas kocsikat készítettek belőle, szerszámokat
(a fájából készült baltanyél Magyarországon is kapható), és azt mondják, kosáráru
is készül belőle. Tüzelik is.Hibridjeiről
már említést tettem.


Carya pallida – Halvány hikoridió

Ezen
kívül homoki (sand) és halvány levelű (pale leaf) hikorinak is nevezik.Az
USA délkeleti részén található. Száraz, felföldi területeket kedvel.Nevét
halványszürke, durva kérgéről kapta, de kérge néha sötétszürke is lehet, a dél
felé néző oldalán pedig fekete, de mindig mélyen barázdált.

Alkata
és kérge:

A
fa 30 m magasságot érhet el. Ágai piros-barnák.Vesszői
karcsúak, végálló rügyei kisebbek, 4-11 mm-esek. A rügyeken vörösbarna rügypikkelyek
vannak. Levelei 30-60 cm-esek, a levélkék 3-10 cm-es levélkenyélen ülnek. Leveleinek
bordaközi szőrcsomóiról ismerhető fel.Diójának
vastag, kemény héja van, az indiánok fogyasztották.


Carya palmeri – Mexikói hikori

Elterjedése
- ha ezt a néhány foltot elterjedésnek lehet nevezni – Mexikó Nuevo Leon, Tamaulipas
és Vera Cruz tartományaira terjed ki, ahol meredek hegyoldalakon található.A C.
cordiformis-ra és a C. myristiciformis-ra hasonlít. Ragyogó sárga rügyei és sima
fehéres kérge van.Szárnyas
termése vékony héjú (1 mm), dióbele tekervényes, keserű.Nemesített
fajtája, továbbá hibridje nem ismert.


Carya texana – Texasi hikoridió

Vagy
fekete (black) hikori.Texasi
és környékbeli.Száraz,
sekély termőrétegű termőhelyeken él, tölgyekkel együtt.

Virágzáskori
képe:

Alkata
és kérge:

Rügyéről
ismerhető fel, amit rozsdás színű, hullámos szélű rügypikkelyek borítanak. Kopáncsa
és a levelek fonákja is pikkelyes.Kérge
sötétszürke-fekete. Ágai gyakran rövidek, görbültek. Az ág alsó részéről lefelé,
felső részéről felfelé nőnek hajtásai.

Levele:

Diója
kicsi, barna, gömbölyded, vastag héjú. A kopáncs is vastag, kb. 5 mm. Dióbelét
néha megeszik.

Termése:

Egyetlen
elismert fajtája az Aber.A
vízi dióval alkotott hibridjét, a C. x ludoviciana-t már említettem, az alább
tárgyalandó C. tomentosa-val létrejött hibridje pedig a C. x collina.


Carya tomentosa – Hamis hikori (molyhos
hikoridió)

Ezt
is mondják fehér hikorinak, mint a Carya ovata-t. Másként mockernut hickory.Észak-Amerika
keleti és középső részén honos. Felföldi vidékeket szeret, hegyoldalakat, hegytetőket.
Tölgyekkel elegyes erdőket alkot, néhol többségben van a tölgyekkel szemben.Kérge
barázdált, szürke, világos szürke.Csúcsrügyei
nagyok (12-19 mm), szőrös, egymást fedő pikkelyekkel. Hajtásai erősek.

Levele:

Kopáncsa
5 mm vastag. Barna, nagyon kemény, vastag héjú diója van. Dióbele édes, néhány
variációjának nagy méretű, mindenképpen nehéz kinyerni. Egyik változatát „szögletes
dió”-nak nevezik.Kertészeti
szempontból a vastag dióhéj miatt nem kap figyelmet. Egy fajtáját ismerik, az
1929-ből származó Droska-t.Tájképi
szempontból szívesen ültetett díszfa, különösen ősszel megkapó aranyba játszó
fényes sárga lombja.Hibridjeit
már említettem.


Carya tonkinensis – Tonkini dió

Kínai
neve maj-csau. Vagy yue nan shan he tao.India
északkeleti részén, Hátsó-Indiában (Vietnam), Kína déli részén terjedt el.15
m-re növő fa. A hajtások csúcsrügyei csupaszok, barnák.Levelei
15-25 cm-esek, 5-7 levélkéből állnak, fonákuk jellemzően, bőségesen pikkelyes.Április-májusban
virágzik.Diótermése
nyomottan gömbölyű, 2,2-2,5 x 2,6-3 cm-es. Négy borda látható rajta. A termés
négyrekeszes. Szeptemberben érik.Termesztéséről
nincsenek adatok, a hasznosított diótermés valószínűleg gyűjtögetésből származik.Dióbelét
étolajkészítésre használják, olaját lámpaolajként, világításra is felhasználták.

A
PEKÁNDIÓ TERMESZTÉSE

Vázlat:

Pekándió-termesztés Amerikában
Pekándió-termesztés Kínában

A
pekándió a jégkorszakok előtt Európában is otthonos volt. A hazaival azonos éghajlat
alatt is termesztik Amerikában, termesztésével mi is nyugodtan megpróbálkozhatunk.A pekándió-fát
gyakorlatilag ugyanúgy kell felnevelni és gondozni, mint a többi diófélét. Ha
már van diótermesztési tapasztalatunk, nyugodtan próbálkozhatunk termesztésével.
Szakirodalmat hiába is keresnénk. A gyakorlatban alakul ki minden.A
pekándió a mi diónk rokona. Azonosak a tulajdonságai, viselkedésmódja egyezik
a mi diónkkal. A termesztés problémái és szépségei is azonosak. Fiatalkori metszése
során a kívánt, szép faalak kialakítása a cél, termőkorban pedig a ritkítás, a
rossz helyzetű és az elhalt ágak kiszedése.Mindenek
előtt – a mi diónkhoz, a Juglans regiához hasonlóan – a pekándió-termesztés során
is az ismert fajták használatának jelentőségére kívánom felhívni tisztelt leendő
pekándiótermesztő Kollégám figyelmét.Kérem,
figyelje meg a következő amerikai grafikont, ami a pekándió össztermésének alakulását
mutatja. Mindegy is, hogy az össztermés Amerikára vonatkozik-e vagy az egész világra,
a tendencia a lényeg.A
fölső ugráló vonal az ismert fajtákból álló ültetvényekre vonatkozik, az alsó,
szaggatott ugráló vonal pedig a magról kelt (magonc) pekándiókra. Mindkét vonalon
belül a trendet jelölő vonalak a tárgyévet megelőző 10 év átlagát jelentik, amiben
az alternatív terméshozás és az egyes évek időjárásának szerepe került kiszűrésre.Szembeötlő,
hogy fejlődést csak a fajtadióktól lehet várni, a pekándiók esetében is.


Pekándió-termesztés Amerikában

A
pekándió természetes élőhelyét az észak-amerikai kontinens déli felének jó vízgazdálkodású
öntéstalajai képezik. De jól alkalmazkodik más élőhelyekhez is.Az
Egyesült Államokon belül a termesztés a déli államokra összpontosul, bár vannak
északi fajtái is, azok kevesebbet teremnek. A legtöbb termést Georgia állam produkálja,
egymagában az USA termelésének több mint egyharmadát. Jellemző, hogy Georgia állam
kormányzója minden év november hónapját hivatalosan is a pekándió hónapjává nyilvánította.Nagy
termelők még Texas, Alabama, Oklahoma és Új-Mexikó.Egy
kutatás kimutatta, hogy összefüggés van a termőhely és a termés mennyisége, minősége
között. De nemcsak a termőhelytől, hanem a termőév csapadékellátottságától, a
fagyoktól, vihar- és egyéb károktól is függ. Ezekkel szemben viszont jó tulajdonsága
a pekándiónak, hogy jól elviseli a talaj lúgosságát, magas sótartalmát, a felszín
lejtősségét, a szmogot, a gombafertőzést, a gyomosságot.A
pekándió-fajtákat két nagyobb ökotípusra szokták osztani. Az északi típusok a
virágzástól 160-180 nap alatt hoznak termést, a déliek kb. 210 nap alatt. Amerikában
nagy ünnep a Hálaadás ünnepe, amin jellemzően pekándiót is szoktak fogyasztani.
Régi próbálkozása a pekándió-termelőknek, hogy a hálaadási ünnepre biztosan, nagy
mennyiséget tudjanak előállítani, hogy északi típusú fajtákat déli termőhelyen
termeljenek, mert a rövid tenyészidőszakot délen is megtartják. A gond csak az,
hogy az északi típusok kevés és kisméretű diót teremnek.

Termelési
körzete:

Másik
forrás szerint:

Egy
másik kutatás eredménye szerint a fa évgyűrűi nemcsak az adott év időjárásától
függően vékonyabbak vagy vastagabbak, hanem attól függően is, hogy az adott évben
mennyi termést adott a fa. Megkülönböztethető tehát a pekándiónál termőév és növekedési
év.

Fiatal
pekándiós:

Pekándiós
kertek:

a
pekándió jellemzően nagyra növő, nagy térállást elfoglaló fa. Ha fiatalon sűrűbben
telepítik is, végső térállása 15×15 m lehet.A
pekándiót úgy jellemzik, mint „notóriusan alternatívan termő” fát. Erről a tulajdonságáról
- úgy látszik – nem lehet leszoktatni. Bár a köztermesztésben nagyarányú a nemesítés
nélküli, „vad” fák aránya, szelektálására, keresztezésére a kertészek nagy figyelmet
fordítottak.Első
fajtáját, a Centennialt 1846-ban szelektálták, 1865-ben már 126 példánya volt.
Az első kertészeti ültetvényeket ebből a fajtából telepítették. Az 1800-as évek
végén már rendelkezésre állt a Moneymaker, a Frotscher és a máig népszerű Stuart.
1900 után felgyorsult a nemesítés, keresztezéssel hozták létre az Admirable, a
Favorite, a Forkert és a most is elterjedt Desirable fajtákat.Jelenleg
mintegy 1000 fajtáját tartják számon. A termés közel 90 %-át 33 fajtája adja,
ezen belül négy fajta, a Desirable, a Stuart, a Western és a Wichita emelkedik
ki, amelyek az összes termésnek mintegy a felét adják.

Pekándió
változatok:


Desirable. Keresztezéssel állították elő 1903-ban. Hat éves korában már terem.
Termésmennyisége mérsékelt, de kiegyenlített. Diótermése kedvező méretű, vékony
héjú. A dióbél aránya 55 %. Igen jó minőségűnek értékelik dióját. Fája erős növekedésű.
A betegségekre nem fogékony. Hímelőző virágzású. Október végén érik. Termése:

Stuart. 1886-ban válogatták ki, magoncok szelekciója során. A fajta
jól alkalmazkodik a különféle talajtípusokhoz. Fája erős növekedésű. Közepesen
terem. Nőelőző virágzású. Érési ideje korai a pekándiók között. Közel elliptikus
diója van, kerekded alappal, tompa csúccsal. Jellemzően sötéttel csíkozott. 1
kg-ban átlag 112 db diószem van, 48-49 % dióbél nyerhető ki belőle. Bele aranyszínűtől
a világosbarnáig változik, laposabb-mélyebb barázda húzódik rajta. Termése:

Western. 1924-től tartják nyilván, magonc-szelekcióból származik. Diója hosszúkás-elliptikus,
hegyesszögű csúccsal. Aszimmetrikus. Keresztmetszete kör alakú. A dióhéj felülete
durva. 125 db dió nyom 1 kg-ot, a bélkihozatal aránya 58 %. A dióbele aranyszínűtől
a világosbarnáig változik. Mély barázdája diótöréskor sok törmeléket eredményez.
Termése:

Wichita. Keresztezett fajta, 1940-ből. Tetszetős megjelenésű
fát nevel. Fája mérsékelt növekedésű, korán termőre fordul, jól terem. Virágzása
nőelőző jellegű. Kerek keresztmetszetű, hosszúkás, hegyes diója van, kerekded
alappal. Diója nagyobb méretű, 95 db tesz ki 1 kg-ot, 62 % bél arány mellett.
Dióbele aranybarna, sekély barázdával, közepesen édes ízű. A Wichita más pekándiófajták
általános alanya is egyben. Előnye még más pekándió-fajtákhoz viszonyítva, hogy
lombozata ellenálló a korai lombhullást okozó betegségekkel szemben. Termése:

Amerikában a fenti négy vezető fajta után a következők a jelentősebbek:

Burkett.
Texasi eredetű. Diói közepesen nagyok, a dióbél a héjat jól kitölti, jóízű. A
dióbél aránya 55 %.
Candy. Rendszeresen bőven terem. Közepes méretű, korai
szüretű diója van.
Cape Fear. Meleg éghajlatra való. Korán termőre fordul,
bőven terem, de diója apró.
Cheyenne. Üzemi méretű pekándió-ültetvénybe is
ajánlott fajta. Korán termőre fordul, bőven terem. Virágzása hímelőző. Diója közepes
méretű, jó minőségű.
Choctaw. A Mahan és a Success fajták keresztezéséből
származik. Nőelőző virágzású fajta. Diója nagy, tetszetős, vékony kopáncsú. A
dióbél aránya igen magas, 60 %. Magas olajtartalmú.
Elliott. Kistermetű,
jól termő pekánfajta. Dióbele kiváló minőségű. Betegség-ellenálló.
Giles.
Az egyik legkisebbre növő pekándió-fajta. A korona alakulása kedvező, nyitott
a fény felé. Optimális művelés, gondozás mellett a legjobban termő fajta, bár
idővel alternálásra hajlamos. Tavasszal korai pollenszórású. Közepes méretű diói
október közepén érnek. A dió héja közepesen vastag, a dióbél eléggé jó ízű.
Greenriver.
Kentucky eredetű, északi változat. Bár északi, de érési ideje kitolódik, ezért
nem való a pekándió termeszthetőségének északi határára. Diójából 130-150 db dió
tesz ki 1 kg-ot. A dió vékony héjú, könnyen törhető, feles, minőségi belet ad.
A Major vagy a Pawnee porozza.
Hausmann. Indianaból származik, Jerry Hartmann
szelektálta. Jó hidegtűrő, és eddig nem tapasztalták, hogy alternálva teremne.
Diói nagyok, 65-85 db egyenlő 1 kg-mal.
Hirschi. 1940-es születésű fajta.
Kedvező koronaalakú fát nevel, a hideg teleket jól bírja. Rendszeresen terem.
Tavasszal korai pollenszórású. Közepes méretű diói (150-155 db/kg) korán, október
elején érnek. A héj vastagsága közepes, mégis jól törhető. Dióbele jóízű. Hátránya,
hogy gombabetegségekre fogékony.
Kanza. Új fajta, a Major és a Shoshoni keresztezéséből
származik. Nemesítése során a nagy termőképesség, a rendszeres, évenkénti termés,
a betegségellenállóság, a hidegtűrés voltak a célok. Korán termőre fordul. Érési
ideje korai. 1 kg dióban 155 szem van, és 54 % dióbél, ami igen jó minőségű. Porzófának
a Major vagy a Pawnee felel meg.
Kiowa. A Mahan és az Odom fajták keresztezéséből
származik. Korán termőre fordul, bőven terem. Virágzása nőelőző. Diói nagyok,
hosszúkásak. 1 kg dió 100-110 db-ból áll. A dióbél minősége kiváló.
KS-112.
Jó télálló fajta. Koronaalakja szétterülő. Rendszeresen terem. Tavasszal kései
pollenszórású. Diói közepes méretűek, október közepén érnek. A dió héja vékony,
a dióbél jó minőségű.
Mahan. Méretre a legnagyobb pekándió, 7,5 cm-es. Kinézetre
a Western Schley-re hasonlít. Fája nagyon erős növekedésű. Nőelőző virágzású.
Diója fényes, karcsú, hosszú. 68 db dió tesz ki 1 kg-ot. Dióbele igen ízletes.

Major. Kentucky eredetű, északi típus, jellegzetes fajta. Az északi fajták
közül a legelterjedtebb. Különlegessége, hogy évente rendszeresen terem, nem alternál.
Dióinak mérete változó, 1 kg-ban 130-175 db van. Alakja némileg kerek, vékony
héjú, könnyen törhető. A legjobb ízű pekánfajtának mondják. Mivel korai pollenszórású,
más fajtákat jól poroz, kivéve a legkésőbben virágzókat, amelyek beporzására helyette
a Lattus nevű fajta ajánlható.
Melrose. Nagy, feltörekvő fája van, jellemzően
vastag ágakkal. Diói közepesen nagyok, 120 db dió súlya 1 kg. A dióbél aránya
55 %. Betegségekkel szemben ellenálló.
Mohawk. Fája erős növekedésű, korán
termőre forduló. Virágzása hímelőző. Érési ideje kései. Diója igen nagy, (75-110
db/kg), vékonyhéjú, (papírhéjúként jellemzik), a bél a héjat jól kitölti. A bél
aránya igen magas, 60 %. Porzónak a Posey, a Kanza és a Colby ajánlható mellé.

Pawnee. 1984-ben elismert fajta, texasi származású. Feltörekvő koronaformája
van. Az egyik legkorábban termőre forduló, jól termő fajta. Hímvirágai nyílnak
korábban, korai hímvirágzású. A nővirágok viszonylag későn nyílnak. Diója korán,
szeptember végén érik, nagy méretű, (110-130 db/kg), vékony héjú. A dióbél aránya
55-62 %, a bél minősége kiváló. A fajta hosszú távú termőképessége még nincs bevizsgálva,
de eddig nem mutatott alternáló termést. Hátránya, hogy téli fagytűrése nem jó.
Északibb vidékeken a Posey a jó porzófája. Nem ajánlják zárt, üzemi ültetvénybe,
hanem nyílt helyre.
Posey. Indianai származású. A fa kicsi-közepes méretű,
díszfának kiváló. Szétterülő faalakja, sötétzöld levelei igen hangulatosak. Tavasszal
kései pollenszórású. Diója nagy, (155 db/kg), október elején érik. A héj vastagsága
közepes, a dióbél jóízű. Fagytűrő, és jó betegség-ellenálló. Porzó fajtának a
Pawnee-t vagy a Majort ajánlják.
Shawnee. A Schley és a Barton fajták keresztezésével
állították elő, 1968 óta termesztik. Nőelőző virágzású. Bőven terem, közepes méretű
diókat. Igen jó minőségű dióbele van.
Schley. Ideálisnak mondott fajta. Fája
gyorsan nő, tetszetős lombozatú. Hímelőző virágzású. Diója nagyméretű, igen vékony
héjú, a dióbél a héjat jól kitölti. A dióbél aránya igen magas, 60 %. Jóízű. a
kereskedelemben értékesebbnek tekintik a többi pekánfajtánál.
Shoshoni. Kiváló
növekedésű, betegség-ellenálló fajta. Az Odom és az Evers fajták utóda. Korán
termőre fordul, nagy diókat terem. 90-110 db dió ad ki 1 kg-ot.
Sioux. A Schley
és a Carmichel keresztezése. Diója vékony héjú, a dióbél felszíne sima, fényes.
Kiváló ízű, magas olajtartalmú.
Success. Erős növekedésű, korán termőre forduló
fája van. Hímelőző virágzású. Érési ideje a Stuarthoz viszonyítva 10 nappal későbbi.
Diója nagy, megbízhatóan első osztályú. Vékony héjú, könnyen törhető, a dióbél
felesen nyerhető ki, a dióbél aránya 52 %.
Summer. Fája kisebb méretű, ezért
ültetvényben sűrűbbre ültetendő. Korán termőre fordul, nagy méretű, jó minőségű
diókat terem.
Tejas (Texas spanyol nevéről elnevezve). Kései kihajtású, tetszetős
alakú fa. Korán termőre fordul, bőtermő. Diói aprók. 110-165 dió fér 1 kg-ba.
A dióbél-kihozatal 50-56 %-os.
Western Schley. Nagyon hasonlít a Schley-re,
azzal a különbséggel, hogy szárazabb vidékhez, magasabb fekvéshez jobban alkalmazkodik.
A dióbél aránya 60 %, jóízű bele van.
Yates 68. Indianai eredetű. Tíz évvel
ez előtt még nem volt számjelzése. Diója közepes-nagy. A dióbél aránya közel 60
%, könnyen felesként nyerhető ki.
Yates 127. Ugyancsak indianai, a Major fajta
magonca. Jól terem. Diója közepesen nagy, igen vékony héjú. Ha a csúcsán ütik
meg, az egész dióbél egyben is kinyerhető. A dióbél aránya 62 %, jó minőségű.

A legújabb fajták pedig: Bolds, Doc Smith, Gage, Giles, Glen Minor, Grotjan,
Hodge, Howell, Jay Ford, Lattus, Loyd, Osage, Princeton, WC-1.
Hideg, északi
termőhelyre a Colby, Giles, Major, Peruque, Posey fajtákat ajánlják.

A
fenti fajtaleírásokhoz meg kell jegyeznem, hogy a faiskolák leírását összesítettem.
Tehát úgy kell érteni az egyes fajták tulajdonságait, hogy ahol nem említenek
az adott fajtáról valami jót, ott a rosszat kell feltételezni, bármelyik értékmérő
tulajdonságot nézzük is.


Franciaországban a már említett Desirable fajtán kívül az Elisabeth és a Navaho
fajtákat termesztik. Az előbbi kifejezetten melegigényes, termése megnyúlt, jó
minőségű. A másik jól termő, nagy diójú, de fő erénye, hogy a Desirable jó porzófajtája.
Fája kisebb, termése október közepén érik.

Spanyolországban
pedig A Wichita és a Western mellett a Grabohls fajta fordul elő.

A
pekándió előfordulási területének északi határán, Kanadában termelhető fajtái
a Snaps Early, Theresa Foster, Snag, Best’s Early és a Carlson No 3. Ezek már
augusztusban beérnek, ugyanakkor fájuk elviseli a kemény hideget.Kiterjedt
pekándió-termesztés folyik Kína hat tartományában is. A termesztett fajtákról
azonban nincs tudomásom.A
pekándió-fajták magyarországi termeszthetőségéről nincsenek kísérletek, tisztelt
kísérletező kedvű Kollégám ezen a területen hírnevet szerezhet.

Mivel
a pekándió fák nem önbeporzók, és a vegetatív szaporítás miatt egy fajta összes
fája genetikailag azonos fának tekinthető, a diótermő ültetvényekben gondoskodni
kell pollenadó fák telepítéséről, amelyek pollenszórási ideje a termelt fajta
nővirágainak nyílásával esik egybe. Ez elméletileg egyszerű, a gyakorlatban azonban
ennél jóval bonyolultabb, mert a virágzás idejét időjárási (stb.) tényezők is
befolyásolják. Ezért szándékosan lehagytam az alábbi, a hím- és nővirágzás idejét
tartalmazó táblázatról a dátumokat. Az amerikai fajták nálunk úgyis máshogy viselkednek,
virágzásuk idejét illetően. De arra jó a táblázat, hogy a fajták nagyjából összehasonlíthatók.

Szárazabb
termőhelyen egyéb probléma is van. A kielégítő beporzás érdekében ezért a termelők
pótbeporzást is szoktak végezni. Összegyűjtik, tárolják, majd megfelelő időben
szélnek eresztik a megfelelő pollenmennyiséget. A tárolásnak mínusz fokokon, relatív
nedves levegőn kell történni. (Mi mindent kell tudni és csinálni egy diótermelőnek!)

A pekándió
nemesítése, új fajták előállítása során sokféle cél elérésére kell egyidőben törekedni.
Ilyenek: a korábbi termőre fordulás, a nagyobb termésméret, béllel jól kitöltött
magház, az alternatív termőévek kiegyenlítése, betegség-ellenállóság.

A
pekán-fákat ritkán szaporítják magról. Vegetatív úton az oltás és a szemzés a
szaporítás gyakorlata. Az oltóvesszőt (fiatal, egészséges vesszőt) az anyafákról
nyugalmi állapotban szedik, és még kihajtás előtt oltják az alanyra, ami lehet
az általánosan alanyként használt fajtákon kívül bármilyen fiatal pekándió-csemete
is.

Egy
texasi pekándió-anyafa:

Pekándió-csemeték:

A
pekándió-csemeték ültetésekor ügyeljünk arra, hogy a fa nagy termetű, nemcsak
felfelé, de oldalirányban is kellően nagy helye legyen. És ne feledkezzünk meg
arról, hogy a nagy fa nagy gyökérzeten él, különösen a főgyökere miatt mély talajt
igényel.

Első
éves pekándió csemete:

Konklúzióként
megállapíthatjuk, hogy tökéletes pekándió-fajta nincs, bár törekszenek rá.

Mély
talajba, meleg, nedves helyre ültessük. A hazai klíma megfelel számára, a vegetációs
idő hossza elegendő a diótermés beérleléséhez. Nem kell nagy ültetőgödör, az a
lényeg, hogy a gyökere kényelmesen elférjen. Olyant is olvastam, hogy többszázas
pekándió-telepítést is csak fúrógéppel készítettek elő, 20 cm széles lukat fúrtak,
igaz, 1 m mélységben.Amerika
a túlgépesítés hazája. Manapság már azt is megoldják, hogy termő pekándió-fákat
ültetnek át. Igaz, nem akármilyen géppel. Az első képen a gyárilag új pekándió-átültető
gép éppen megérkezik a dióültetvénybe, a másodikon pedig már viszi is új helyére
a termő pekánfát.
Arról
viszont nem szabad megfeledkeznünk, hogy a pekándió igen vízigényes. A mi viszonyinkra
is érvényes, hogy a tenyészidőszakban mindig igényli a vizet, egy szezonban 500
mm öntözés a csapadéktól függetlenül is szükséges.A
pekándió gyorsan nő, nagyra nő, 25-30 méteresre is. 8-10 év alatt fordul termőre.

A pekándió-termesztők
fejében is felmerült a dióskert területe többszörös hasznosításának gondolata.
Létezik pekándiós agroforestry is (l. később), de a legegyszerűbb, ha a fák alatti
területet legeltetéssel hasznosítják.

A
Carya-diók egymás közeli rokonai, a fajközi hibridek nagyszámúak. A pekándió kromoszómaszáma
32.

A
C. albával, a C. aquatica-val és a C. cordiformis-szal létrejött hibridjeit már
említettem.

A
pekándiónak C. laciniosa-val a C. x nussbaumeri-nek nevezett hibridje létezik,
amit köznapi nyelven hikánnak mondanak, ugyanúgy, mint a pekándiónak a C. ovata-val
létrehozott hibridjeit. Ennek a hibridnek megemlítendő diótermő elismert fajtái:

Bixby.
A két faj hibridjei közül elsőként szelektált fajta. Jól terem, bár jó táperőben
lévő talajt igényel. Korai pollenadó pekándióval termékenyül, például a Majorral.
Diója igen nagy, a bél a héjat jól kitölti.
Továbbá a McAllister és a Gerard,
ez utóbbit pekándió alanyaként használják.
A C. ovata-val alkotott hibridjének
elismert fajtái mint hikánok:

Burlington.
1940-ben ismerték el, Iowa-i nemesítés. Termékeny, öntermékeny hibrid. Korai érésű.
Diói nagyok, 120 db=1 kg.
Burton. Kentucky-i fajta. Hidegtűrő, jól termő,
öntermékeny hibrid. Korai érésű. Diója közepes méretű, vékony héjú. A dióbél aránya
magas, 52 %.
Country Club. 1980-as. Pirosas rügyei jellegzetesek. Jól termő.
Diói közepes nagyságúak. Talán a Hartmann-nal lehet jól beporoztatni.
Dooley
Burton. 1980-as. A Burton magonca. Diói inkább hikori, mint pekán-sajátosságúak.

Hartmann. 1980-as. Kinézetre a Country Clubra hasonlít, rügyei ennek is pirosasak.
Porzójának is a Counry Clubot ajánlják. Jól term, vékony héjú diókat.
Henke.
1928-as. Fiatalon már jól terem. Hidegtűrő. Korai érésű. Diói kicsik. A dióbél
a héjat jól kitölti, jó minőségű. Öntermékeny, porzó nem kell hozzá.
Hershey.
1980-as. Közepes méretű dióit hármas-négyes fürtökben hozza. A dióbél a héjat
jól kitölti.
James. Jó termő fajta. Diója közepesen nagy, vékony héjú, jól
törhető.
Jim Wilson. A Burton-re hasonlít. Diója közepesen nagy, vékony héjú,
igen jól törhető.
T-92. 1980-as. Nagy diót terem, 1 kg-ban 75-90 db van. A
dióbél igen világos színű, kiváló minőségű.
Továbbá újabb fajtaként termesztésben
vannak a következők is: Caha, Des Moines, Horton, Jackson, Jay Underwood, Johnson,
L-3, New Baden, Newlin, Palmer, Pixley, Pleas (vagy Please), Underwood, Wapello.

A C. ovata mexikói változatával is van hibridje.

A
C. tomentosa-val közös hibridje a C. x shneckii, amelynek egy fajtája ismert,
a Siers.

Egy
pekándió-hibrid:

A
pekándió betegségei, károsítói azonosak is, hasonlóak is mint a mi diónk vagy
a feketedió hasonló bajai, de el is térnek. Később önálló fejezetben szerepelnek.

Ha tisztelt
Kollégám gondosan nevelte fel saját ültetésű pekándió-fáit, már csak szüretelnie
kell:

Géppel
is szüretelhet, vannak direkt a pekándió szüretére kifejlesztett rázó, seprő,
felszedő gépek.

Ilyen
szép termésre számíthat:

Speciális
pekándió buroktalanító és törő gép:

A
pekándiónak is kialakultak a kereskedelmi szokványai, mint a közönséges diónak.
Héjasan is szokták értékesíteni, ezt kézi válogatás előzi meg.
Törve
kapható feles bélként, darabos bélként, a törmeléket pedig lisztnek nevezik. Kapható
előre ízesített pekándió-bél is.A
pekándió ára a közönséges dióénak mintegy háromszorosa. A héjas pekándiót mintegy
2,5 $/kg áron vehetik meg a fogyasztók, a feles és a darabos pekándióbél fogyasztói
ára pedig kb. 12 $/kg.

Választék
pedig van pekándióból, legalábbis Amerikában. Íme:

Ha
szüretelt pekándiónkat nem akarjuk eladni, hanem magunk fogyasztjuk el, tudjunk
róla, hogy ajánlatos a pekándióbelet fogyasztás előtt megmosni. A dióhéj belső
felületén lévő rugalmas, parafa-szerű anyag ugyanis tannintartalmú, és ha töréskor
a pekánbél közé kerül, némileg keseríti az ízét. Aki műértője a pekándióbél ízlelésének,
határozott különbséget tud tenni a mosatlan és a mosott pekánbél íze között.

A
mosást legcélszerűbben úgy végezhetjük, hogy egy tál langyos vízbe borítjuk a
pekándió-belet. Megfigyelhetjük a víz elszíneződését. Öntsük le a vizet, és engedjünk
rá újabb adag vizet. Ha a víz többé nem színeződik el, a mosást befejezettnek
nyilváníthatjuk.

Ezután
a dióbelet nem kell megszárítani, ha azonnal felhasználjuk, például pirítjuk.
A pirításhoz lapjukra fektetve terítsük a pekánbelet egy tepsibe, és 10 percig
tartsuk a sütőben. Nem kell közben megmozgatni. De jó, ha a sütőből kivéve azonnal
hozzákeverünk kevés vajat, – két evőkanállal fél kilóhoz, – és ízlés szerint megsózzuk.

De másra
is jó a pekándió. Fája értékes keményfa. Furnírlemeznek dolgozzák fel, padlót,
parkettát készítenek belőle, bútorok, szerszámok készítésére használják, vagy
eltüzelik.

Pekándió-fából
készült dekoratív edény:

A
pekándiót díszfaként is ültetik.

A
pekándió fája igen jó minőségű. Nézzük meg közelebbről! Keresztmetszeti, érintőleges
és sugárirányú metszete mikroszkóp alatt:

 


Pekándió-termesztés Kínában

Kína a
maga több mint 200.000 tonnás termésével igen jelentős
pekándió-termelő.Kínában a pekándiótermesztésnek van ugyan
kutatóintézete, de a kutatásra nincs kiemelt állami program. A kínai
állam a diótermesztőkre hagyja a pekándió-termesztés felfuttatását,
maximum két bemutatókertet tart fenn. Ezekben kutatják a kínai hikori
jobb termeszthetőségét, a műtrágyázását, beporzását, növényvédelmét,
valamint a kipróbálás alatt álló amerikai pekándió-fajtákat.Kínában a
hegyes Jünan tartomány, a Jangce folyótól délre eső Hunan tartomány és
a Nanking környéki Anhui tartomány jelenti a pekándió-termesztés
körzetét. Ezeken a déli vidékeken a telek enyhék, rendszerint nincs
hidegebb -5-6 C°-nál, és biztosan nincs hidegebb -12 C°-nál. Az
éghajlat megfelel az Egyesült Államok kaliforniai éghajlatának, azzal
az eltéréssel, hogy az éves csapadékmennyiség 1000-1500 mm.A
pekándió-termesztés vidékén a középkötött és az agyagos szerkezetű
öntéstalajok a jellemzők. Például a következő képen megfigyelhető
narancssárga homokos vályog.A talaj sok helyen agyagos, amit a
pekándiók és a téglagyárak azonos elterjedése is jelez.Ugyanilyen a
domboldalak talaja is, ahol a pekándió-sorok számára lépcsőket
alakítanak ki.A legjobb, sík fekvésű talajokat természetesen a rizsnek
tartják fenn, a pekándió ezért is kerül a lejtőkre, amelyek
szárazabbak, kevésbé jók.Elsősorban a helyi pekándió-fajokkal, a Carya
cathayensis-szel és a C. tonkinensis-szel foglalkoznk, bár ez utóbbit
inkább csak alanyként használják. (A Carya cathayensis-t amerikai
pekándióra is oltják.) Ezen kívül mintegy tizenöt éve kipróbálás alatt
áll több mint 40 amerikai fajta is, nemcsak déli, hanem északi típusok
is.A köztermesztésben a kínai hikorit a Carya tonkinensis-re és
Platycarya, Pterocarya és Cyclocarya alanyokra is oltják. Minden
szaporítási módban az alacsony eredési százalék jelenti a fő
problémát.A Carya tonkinensis egyik anyafája, amelynek magjait
csemetenevelésre használják, jobbra látható.Hunan tartományban a Jangbi
kutatóállomáson a kínai hikori két elismert fajtáját is kinemesítették:

Jin
Hua-1. Szelektált magonc. Minden jellemzője a bő termésre utal, nyolc diós termésfürtjei
gyakoriak. Rügyei feltűnően nagyok.
Shao Xing. Szintén szelektált magonc.

A Jin
Hua-1 fajta csemetekorú és idősebb példánya:

A
hazai és az import pekánfajtákat természetesen vegetatív úton szaporítják, amiben
a helyiek nagyon jártasak. Egy gyakorlott kínai dolgozó 8 óra alatt 1000 oltványt
képes készíteni, míg Amerikában 500-zal is elégedettek.

Kínában
minden talpalatnyi termőhelyet többszörösen is kihasználnak. A fiatal pekáncsemetéket
ágyásokba ültetik, amelyek közti ágyásokat például szójával hasznosítanak. Vagy
helyi fenyőfélék csemetéivel. Ki mivel.
A
kínai hikori ültetvényeiben a szokásos sűrűség 225 fa/ha, tehát mintegy 2/3-a
a fák tenyészterülete a nálunk szokásos dióültetvények térállásának. A tipikus
termés 450-750 kg/ha, messze elmarad a mi diónk termőképességétől. Kísérleti ültetvényekben
elértek 1500-3400 kg/ha termést is.Beszélni
kell a kínai pekándiók károsítóiról is. Legveszélyesebbek közülük a Sesiidae nemzetségbe
tartozó farontók, amelyek a termőkorú pekánfák tömeges pusztulását képesek okozni,
mert a törzset vagy az ágat a kéreg alatt körbefúrják, és ezzel megyzűnik a fa
tápanyagainak le-fel áramlása. A kínaiak "sárga farkú farontó"-nak nevezik.De
előfordul a nálunk is jól ismert kis farontó (Zeuzera pyrina) is.


A
kínai pekán (hikori) fák levélzetét a lombrágó hernyók közül az Amerikában ismert
pekánkárosítóhoz, a Cossula magnifica-hoz nagyon hasonló lombrágó károsítja.Termését
pedig a mi almamolyunk közeli rokona, a Cydia caryana.A
pekándió termesztésével másutt is kísérleteznek. Egy törökországi kísérleti ültetvény:
Mi
meg a pekándió-termesztés területén is le vagyunk maradva.

About these ads
Kategória: Egzotikus | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s